Ne haragudjatok, hogy ilyen rég nem írtam - de a világon semmi nem történik a színházban jelenleg. Mármint velem. A Veled Uram és az operettgálák próbaidőszaka alatt alig dolgoztam, márciusban 3 előadásom volt összesen.

Az adódó szabadidőt arra használtam, hogy elvégeztem a tavaszi munkákat a kertben. Ennyiről tudok beszámolni az elmúlt hetekből. Ha valakit érdekel, kincset érő tapasztalatokat tudok megosztani a különböző cserjék metszéséről vagy a helyes gyepszellőztetésről. :-P

Az április izgalmasabb lesz, először is megyünk Sopronba Rebeccázni, ahol a kiírással ellentétben mindkét előadást én játszom.

Tegnap volt a Színházak éjszakája, idén először. Voltatok? Hogy tetszett? Meséljetek, mert én nem maradtam ott, csak a hatalmas tömeget láttam az utcán. Őrült időszakban van a színház, sokan betegek, sok a beugrás, szereposztás-változás, a tegnapi fellépők névsora is gyakran módosult. Remélem, nem okoztunk csalódást, szinte mindent rögtönöztünk, próbára nem volt idő. A Sikidim persze poén volt, remélem, ez egyértelmű, a Rent pedig a szívem csücske - jobb lett volna mikrofonba énekelni, de ha már volt egy csodás zongoristánk, megpróbáltuk akusztikusan. Azért remélem, lehetett hallani.

Vírust lábon? Nooormális?

Az elmúlt két hónapban 2-szer voltam kórházban. Ha a kontrollokat is számoljuk, meg az egynapos vizsgálatokat, akkor 10-szer. Mindezt egyetlen vírus miatt.

Októberben egy reggel arra ébredtem, hogy kérdőjelbe ránt össze egy hasgörcs. Irány a kórház, kanül, vérvétel, labor, röntgenek, ultrahang - "nem tudjuk, mi ez, majd elmúlik, talán valami fertőzés." Jejj. Egyébként tényleg elmúlt, már aznap.

Münchenben, A Szépség és a Szörnyeteg turné első hetében elment a hangom. Teljesen. Az egyébként három oktávból, amin meg tudok szólalni, maradt egy kvint. Az alsó öt hang. Ez nem sok mindenre elég, nézzen csak meg egy doki. Hangszalaggyulladás, vírus okozta. Szóval ez volt a hasgörcs is. Szerencsére Lumière nem nagyokat énekel, inkább vicceseket mond, úgyhogy a hangtechnikus hathatós segítségével (felnyomta a portomat kétszer hangosabbra) végigsuttogtam 5 előadást. Vigyáztam a hangomra, lassan rendbe is jött. De nem feküdtem egy percet sem, csak szedtem a gyógyszereket, a fújkálós antibiotikumot (amit minek, mert vírusra ugye ez nem hat, de akkor minden érvet aláhelyeztem a gyors gyógyulásnak), a sótablettát, a zuzmós cukorkát. Úgy tűnt, minden rendben, délceg szamojéd vagyok, bírom én a hajtást, mit nekem egy vírus.

Egy hónappal később, Kölnben, a turné második szakaszában egy reggelre belázasodtam. Mivel egy ilyen turné valódi borotvaélen táncolás, ha valaki kiesik, arra van vészforgatókönyv - de 10-20-30 embernek kell ugornia azonnal, hogy megoldja a helyzetet, kezdve az ugró színészektől a megborult tánckaron át a műszaki személyzetig. Ezt azért mindenki igyekszik elkerülni. Ha baj van, azonnal orvoshoz, hogy ha lehet, tenni a gyógyulásért, ha baj van, akkor pedig minél több időt hagyni a többieknek a B-terv életbe léptetésére. Hiszen az én szerepem nincs lekettőzve, egyedül kell végignyomnom a két hónapos turnét.

A kölni kórházban a labor vírusfertőzést, az ekg pedig valamilyen eltérést mutatott. Ez szívizom- vagy szívhártyagyulladás is lehet, sőt, bár a korom nem indokolja, infarktus is. Nem játszhatok, ki kell vizsgálni, mert mindegyik verzió nagy bajt jelent. Leizzadtam: szombat van, dupla előadás, másnap is. Ha lemondom, az ugró kollégáknak óriás megterhelés. Játszani akartam, óriás küzdelmet vívtam magammal. Az egyik turnémenedzser bejött a kórházba és verbálisan megrángatott: normális vagyok-e, hogy egyáltalán gondolkozom azon, hogy nem vetem magam alá a vizsgálatoknak. Ez nem játék.

De mikor ott vagy a turné közepén, amely megvalósulásáért évekig dolgoztál Te is és még sok száz ember, más tudatállapotba kerülsz. A munkát helyezed minden elé, semmi nem számít, csak hogy az előadások lemenjenek. Minden közhely elpuffogtatható itt, a vérző lábtól kezdve a begyulladt hangszalagon át a magánéleti problémákig, mindenki mindent alárendel a melónak. Egy ilyen turné a színpadi szórakoztatás csúcsa, és persze a pénz is szempont. Ez egy folyamatos harc magunkkal szemben, és senki nem akar elbukni.

Én úgy éreztem abban a pillanatban, ott a kórházban, hogy elbuktam, nem bírtam végigcsinálni. A társulat azonban egy emberként mellettem állt: tudjuk, hogy bírod, hogy bírnád, de ez most nem vicc. Ne aggódj, minden rendben lesz, nem hiába készült vészterv.

Öt előadást mondtam le. Az ugró színészek mind remekül dolgoztak, a közönség semmit nem érzékelt. A turné 51 előadásából végül 46-ot csináltam meg.

Két hete, egyik pillanatról a másikra tele lettem véraláfutásokkal. Sok, nagy, ronda véraláfutással, és még több apróval. Rémes volt. Első körben allergiára gyanakodtam, de a színház dokija, egy Rebecca előadás szünetében megvizsgált, és azonnal beküldött a Szent Lászlóba. Persze csak azután, hogy lement a függöny a végén, ugye.

Nem allergia, bent kell maradni. Ezt már tényleg nem hittem el. Labor, stb, stb; ez egy érgyulladás. Nem tudni pontosan mi okozza, általában korábbi, nem kifeküdött vírusfertőzés utózöngéje. A hajszálerek elpattannak a testben, váratlan helyeken, ha nem pihen az ember, nagyobb bajt is okozhatnak.

A testem jelzett, hogy most már elég. Pihenni kell. Egy hétig feküdtem, Meli ellentmondáts nem tűrő ápolónőként diktálta belém a kamillateát, a frissen facsart narancslevet, méhpempőt, echinacea cseppeket. Hagytam dolgozni az immunrendszert - végre. Majdnem három hónapon át nem foglalkoztam a jelekkel, nem törődtem az egyészségemmel, és ez lett a vége.

Most már jól vagyok, de örökre megtanultam, hogy a betegség nem vicc. Ha elkap valami, feküdni kell, otthon kell maradni, mert sokkal nagyobb bajt is okozhat. Ha rögtön az elején pihenek, három-öt nap alatt túl lettem volna az egészen, ehelyett három hónapig tettem ki megpróbáltatásoknak az immunrendszert.

Ti pihentek eleget, ha betegek vagytok?

Keep you informed

Nehezített terep. A Deutsches Theater sátrában játsszuk idén a Szépség és a Szörnyeteget, ami tényleg egy cirkuszi sátorra emlékeztet, de óriási, elfér benne 1500 ember. Az öltözők kis boxok, mint az amerikai filmekben a brókerügynökségeknél, nincs teteje, a fala kb. kartonpapír, sosincs csend, sem kis intim szféra - tegnap úgy éreztem, tényleg csak a kígyóember meg a bajszos nő hiányzik, és kész vándorcirkusz vagyunk!

Tegnap lement a premier. Nem volt egyszerű, Homonnay Zsoltinak valami nem stimmel a hátával, becsípődött egy ideg, alig tud mozogni - ennek ellenére lenyomta az előadást, emberfeletti erővel. A siker elképesztő volt, állótaps, félperces huhogás a számok után, óriás kacagások. Hihetetlen. 28 előadásra már szinte minden jegy elkelt - ez negyvenkétezer ember.

UPDATE (2011. november közepe): Most vagyunk a felénél, lement 14 előadás (nem számolva a próbákat). A siker hatalmas, nagyon szeretnek minket, nem csoda, hogy ennyi előadást lekötöttek előre. Zsolti meggyógyult, cserébe én elkaptam valami vírust, ami ráment a hangszalagokra. Múlt hétvégén konkrétan egy oktáv (vagy kevesebb) volt a hangterjedelmem, afölött meleg levegő. Mázli, hogy a szerep olyan, hogy nem kell benne kukorékolni, így bevállaltam az összes előadást - a hétvégi duplák végére már megszólalni sem tudtam. A hétfő szünnap, akkor pihentettem, a doki a beszédtől is eltiltott, amit persze azért nem tudtam maradéktalanul betartani, de tényleg kíméltem. A hét vége felé már visszajött minden, de nem volt kispálya rettentően összpontosítani a helyes éneklési technikára, ugyanis csak így volt esélyem arra, hogy nem csuklik meg a hang...és hogy nem alakul ki hangszálcsomó. Mert akkor lőttek idénre az éneklésnek. Borotvaélen táncoltam, de nem tudtam azt mondani, hogy dobom az előadásokat. Ha ez nem elég, talán már írtam, hogy allergiás vagyok a jelmezre, ahol hozzáér a bőrömhöz, ott tele leszek kiütésekkel. Már tokától bokáig alá vagyok öltözve, mégis maradt egy-két szabad bőrfelület: a nyak és a homlok. A homlokom állapotára 5 előadás után már szavak sem voltak, csupa seb, varas-hámló foltokkal, rémes volt. És a megoldás: egy euróért vettem egy bio pamut sapkát, ezt veszem a sisakom alá, így már rendben van a dolog, a sebek begyógyultak. A nyakamat pedig úgy óvtuk meg, hogy az öltöztető lány szétvágott egy pólót és abból varrt csíkokat a jelmez zűrös részeire. Van itt meló minden napra.

UPDATE (2011. november 21): Itthon vagyunk! Egy hétig, mert 29-én már repülünk is vissza, ezúttal Kölnbe. Hiányzott Meli, hiányzott a családom és barátok, de azért szomorú voltam, mikor hazaindultunk - olyan jó ott kint, ez egy happy end előadás, amit azért mindig kellemesebb játszani, mindenki szereti, jó a csapat, szeretünk együtt dolgozni, sokat nevetünk, előadás után elkortyolgatunk egy búzasört, az egész olyan laza. Itthon meg azért vannak gondok, és ez hirtelen rászakad az emberre, amint hazaér. A siker egyre nagyobb, ha ez lehetséges: már a jövő évre tervezik a turnét, amiről még semmi pontosat nem tudni, csak azt, hogy lesz, több részletben, és még ennél is hosszabb. Az itthon töltött egy hét alatt nem lesz idő pihenni: Rebecca, Koldusopera, Miss Saigon előadások, próbák, fellépések. Hétfő az egyetlen valódi szabadnap, de akkor már pakolunk. A bőröm nagyjából rendbe jött, így már vállalható a maradék 24 előadás. Baromi fáradtak voltunk már a végére, de ez csak a takarásban érezhető, a színpadon úgyis elnyomja az élvezet - mert ezt a darabot tényleg élvezet csinálni.

Kérdés?

Betörünk!

Mármint a német piacra.

Dübörögnek az események. Múlt hétfőn kellett egy full, német nyelvű Szépség és Szörnyeteg előadást tartanunk zenekarral, ensemble-lal, mindezt egy kis csoport német színházi szakembernek, akik partnereink lesznek a jövőben.

Nagyon vártam már az első színházi munkát az évadban. Két hónap a tűzhely mellett olyan sok, hogy a végére már rendesen emlékeztetnem kellett magamat, hogy hahó, ez nem az igazi munkám. Alig tudtam felidézni, hogy milyen érzés is színpadon állni. Két hónap alatt teljesen átállt az agyam a főzésre.

A telefonhívás, amelyből megtudtam, hogy az előzetes tervekkel ellentétben már pár nappal később játszhatok, nagyon feldobott.

Egy éve nem játszottunk németül, mégis megdöbbentően pontosan emlékezett mindenki a szövegére. Egy olvasó- és egy rendes próba után félelem nélkül futottunk neki a "preview"-nak.

Nagyon tetszett Nekik az egész, mindent értettek, mindent szerettek, úgyhogy nagy esély van rá, hogy hosszú távú közös munka lesz a dologból! Hogy ez mit jelent, azt nem kötik az orrunkra, de rengeteg előadást és valódi, sok várost érintő turnét rebesgetnek.

Ha tudok újat, írok!

Köszönni meg majd anyám fog, avagy Így rendeltek Ti

Idén nyáron is megvolt a Vapiano, az előzetes tervekkel ellentétben. Az A-verziós (nem mellesleg A-kategóriás) rém felkapott bisztró rugalmatlansága okán, valamint a tavalyi munkához (kit akarok hülyíteni, az ottani haverokhoz) visszahúzó szívemnek engedve alakult így.

A csapat nagyjából ugyanaz, mint tavaly, ennek örültem. Mintha egy rém hosszú szabadság után álltam volna újra munkába: a meló nem változott, egy pillanat alatt vissza is jött nekem minden. Álmomból felébresztve tudtam a recepteket, immár akár grammra bizonyos hozzávalókat. Rutinná vált a főzés, közben lehetett már csak a vendégre koncentrálni. Kész válaszaim voltak a "Hová tűnt az étlapról a csirkepörköltes tészta?", a "Nem tudnál ingyen kicsit több parmezánt adni?", az "Ehhez a szószhoz milyen tésztát javasolsz?" és a "Te meg mit keresel itt?" kérdésekre.

Nem futnám le a nyilvánvaló evidenciák (tudom, ez pont úgy hangzik, mint a nedves nyirkosság) iskolaköreit, mint hogy milyen hálás vagyok Krisznek és Jucinak a lehetőségért (végtelenül az vagyok), vagy hogy mennyire jó volt megint két hónapig ökörködni a hülye kollegákkal a "soron" (ez fog a legjobban hiányozni), vagy hogy még mindig mennyire imádom a vapis kaját - sokkal inkább az új tapasztalatokat akarom megosztani.

Szakácsnak lenni szopás. Éva bloggertárssal már tapasztalatok híján is kész válasszal rendelkeztünk a "Miért nem nyittok egy éttermet?" kérdésre, mely a fenti mondat, némi magyarázattal megtámogatva: mert főzze 8-12 órán át ugyanazt a húsz kaját visszeres lábakkal egy ablaktalan helyiségben, nyűgös kollegákkal az, akinek két anyja van. Ez a válasz most mély meggyőződéssé szilárdult.

Ám a Vapinak van egy komoly ütőkártyája, ami számomra pl. előny, de van akinek ez szűk keresztmetszet: a vendég orra előtt főzöl. Ettől válik változatossá, megunhatatlanná, de néha agyfaszt okozó stressztényezővé is. Általában kedvesek az emberek, türelmesen kivárják a sorukat, nem bosszankodnak, ha lassabban készül el az étel. A vendégek nagyjából fele külföldi, egy-egy kis beszélgetés napi egy nyelvórával felér (én lecsaptam a franciákra, az "áj vant ö szízöhr szálád viz csikenn" akcentus mindig árulkodó). De minden nap van olyan kuncsaft, aki olyan sztorit kanyarint egy egyszerű rendelésből, hogy hetekig lehet könnyes szemmel röhögve emlegetni.

A címben szereplő "Ti" magában foglal engem is. Amíg nem láttam a másik oldalt, pont ugyanolyan pöcs voltam néha, mint akik nálam most messzire tudták rúgni a pöttyöst. Nem vagyunk egyformák, nekem nehéz kenyér a vendéglátás, mert nem vagyok elég türelmes - de az alábbiak (eltérő mértékben) minden szakácsnál betalálnak. Kis tanácsadó következik, hogy ne legyél te is pöcs.

Köszönj. Oké, dobtál egy hellót a kaszásnak, de ne feledkezz meg a szakácsról sem. Vele fogsz a legtöbbet kommunikálni a személyzetből és Ő főzi a kajádat. Ott áll hosszú órák óta (a képen szereplő cipő fehér volt két hónappal ezelőtt, és a talpáról se vált még akkor le a gumi), nagy forgalom esetén pisilés és víz nélkül, valószínűleg már egy-két vendég felkúrta az agyát - tedd meg, hogy köszönsz, mert ezzel rögtön emberivé válik a kontakt. Soha egy kihagyott köszönés nem marad keserű szájíz, és egy elmotyogott "Köszönni meg majd anyám fog" reakció nélkül - ügyelve arra, hogy azért  a vendég ezt ne vegye észre. Mondhatjátok, hogy aki kurvának megy, az ne sírjon, ha basszák, de ezt el kell hárítanom. Ez nem egy Michelin-csillagos étterem, hanem egy gyorskajálda (bár abból világbajnok). Itt nem a kiszolgálásért fizetsz, nem a körbenyalásért, hanem az ételért, ami friss, valódi hozzávalókból készül, a szemed láttára, a Te kívánságaid alapján. Ez az élmény, ez az őszinteség maga a Vapiano.

A real-time főzésnek fontos jellemzője, hogy idő kell hozzá. Bár minden konyhakész, a bolognai ragu órákig főtt már az előkészítő konyhában, minden hús és zöldség méretre van vagdosva, a wokokat indukciós főzőlap melegíti villámgyorsan, attól még a tésztának kell másfél-három perc hogy megfőjön, ezt nem lehet megúszni. Ha hús is kerül az ételbe, azt meg kell sütni, a csirke közepe sem maradhat nyers, így egy étel 2-4 perc alatt készül el. Nem is sok igaz? Akkor ne puffogj és vágj pofákat a sorban állva, mert a szakács siet, ahogy tud, hidd el. A Vapiano élmény ára a várakozás. Több mint a mekiben, de nem is évekig elálló műanyagot kapsz, hanem nagybetűs ételt.

Ha a szakács azon túl, hogy megfőzte a tésztád, kedves volt, figyelt Rád, tanácsot adott, segített választani, a báros mosolyogva adta a kávéd, a pizzád a kérésedre kacsacsőrű emlős alakúra lett sütve - akkor ne sajnálj egy kis borravalót a kasszánál. Nem 10%-ot, hanem 3-at. A hónap végén a pár rugó jatt mindenkinek jól jön.

Ha ezt a pár apróságot betartod, máris könnyebb lesz mindenkinek. Most már vendégként én is követem ezeket.

Az elmúlt két hónap mindezekkel együtt megint csodás volt, imádtam az egészet. A tavalyi kezdeti lelkesedés helyét idén a valódi tapasztalás vette át: milyen lenne, ha tényleg ez lenne a munkám. Az igazi. Nem biztos, hogy bírnám. Le a kalappal a vapis csapat előtt, a kistáskájukat nem vihetném.

Köszönök mindent.

Vicces sztorival meg tele a padlás, érdeklődés esetén abból is lehet poszt.

(bemásolva a spooonról)

Misüsísű, tásósúsüsísű?

Nem sós húst süt a kis szűcs, hanem tésztát, és nem is süti, hanem főzi. Ismét Vapiano lett a nyári meló. Megtaláltok a Fashion Streeten, pontosabban a Bécsi utcában (Petőfi Sándor utca folytatása).

Az ősz hihetetlen meló lesz, két hónapos német turnéval, 53 Szépség és Szörnyeteg előadással - ez azt jelenti, hogy szeptembertől elejétől december 18-áig szinte szabadnap nélkül egyhuzamban dolgozunk. Nem semmi.

Akinek már főztem: hogy ízlett? :-)

Nem akarom elkiabálni, de van melóm a nyárra! Egy top-bisztró pékség/cukrászdájában leszek, a vérprofi szakácsok között. Ha már hivatalos a dolog, akkor elárulom, melyik helyről van szó. Mondjuk tippelni ér.

Szárnyát vagy a combját?

Lehet, felteszem majd ezt a kérdést néhányszor a nyár során. Úgy tűnik, ismét irány valamilyen étterem konyhája! :-)

A Miss Saigonba ugyanis végül nem kerültem bele. Folyosói pletykák szerint ebben része van annak, hogy akár 3 hónapig is távol leszünk a német Szépség és Szörnyeteg turné miatt. Értitek? Akár három hónap! Persze erre azért kicsi az esély, hiszen az itthoni előadások az elsők, és csak akkor mehetünk, ha azokkal minden rendben. Nem tudom, ezt hogy lehet megoldani, de bízom a színház logisztikai felkészültségében.

Lényeg a lényeg, hogy nyáron megint van két hónap szabadságom - még nem tudom, mit kezdek vele. Ha Meli el tud szakadni a melótól, akkor persze nyaralunk egy nagyot, de még akkor is van 6 hét.

Ilyenkor mindig az az első gondolatom, hogy tanulok valamit. Melivel óriás macaron (olvassátok el, jó kis cikk Mautner Zsófitól) lázban égünk, komoly teszttúra közepén vagyunk. Eddig a legfinomabbat a Gresham cukrászdájában ettük, de a solymári Zazzi cukrászdáé se kutya (nem elfeledve, hogy ez utóbbi tulajdonképpen amatőr csapat!). Szóval talán macaron-tanfolyam - ez ugyanis a világ legnehezebben elkészíthető süteménye! Eddig egyszer próbáltam, az eredmény katasztrófa.

Milyen előadásokat láttatok mostanában? Vélemény?

Április 20.

Aznap lesz a Miss Saigon sajtótájékozató. Nem kizárt, hogy előbb kiderül a szereposztás, de legkésőbb akkor biztosan.

Végül rólam is küldtek a szerzőknek és a jogtulajdonosoknak videofelvételt (vagy talán mindenkiről?), úgyhogy még az is lehet, hogy kapok szerepet ebben a szuperprodukcióban. Annak is örülnék, ha valami kis feladat lenne, és részt vehetek a soproni 3 előadásban (amiket eddig hallottam róla, azok alapján vétek lesz kihagyni). Ha meg egy nagyobb szerepet kapok második vagy harmadik szereposztásban, az meg talán még jobb móka lenne.

Napok óta az O mio babbino caro-t hallgatom. Lúdbőrzöm ettől a daltól, bárki énekli! És én még nem láttam a mi színházunkban, pedig Geszthy Verocs cápavadász barátném énekli a Gianni Schicchiben. Már be is írtam a naptáramba április 28-át, ha nem jön közbe semmi, én ott leszek.

Körvonalazódik egy új Szépség és Szörnyeteg turné őszre, megint Németországba. A hírek sok előadásról, több városról szólnak, persze ez még nem hivatalos, ha azzá válik, informállak Titeket. Az a három hónapnyi befektetett munka, úgy látszik, busásan megtérül, igazi energiafeltöltődés volt már a tavalyi vendégszereplés is, hát még ez a nagyobb szabású milyen lesz!

Örülök, hogy sokat látlak Titeket mostanában az előadásokon!

Eine nacht in Venedig

Hetekig azt hajtogattam, hogy nem értem én ezt az Egy éj Velencében dolgot. Strauss kétségkívül gyönyörű zene, de egy előadás keretein belül rém unalmasnak gondoltam. Maga a darab is ósdi, az egész szitu zavaros, nem értettem, ezt meg mi a fenéért mutatjuk be.

A próbák során, ahogy kezdett formát ölteni az előadás, kezdtem rájönni, hogy ez jó. Tele van poénlehetőséggel, az pedig már rajtunk múlik, hogy ezekből mit játszunk ki, mit valósítunk meg. Most úgy áll a dolog, hogy nagyon vicces az egész, egy ponton még egy cápa is feltűnik Velencében, de hogy hol, azt még nem mondom el (főleg, hogy talán ki is marad majd az előadásból). A figurák, a remek színészeknek köszönhetően, nagyon mókásak, és ami a legjobb, hogy rengeteg szerep van benne: 15 kvázi főszereplő van, mind egyenlő súllyal, a saját kis sztorijával.

A jelmezeket még nem láttam, csak a terveket, de azok nagyon jól néznek ki, annyit elárulhatok, hogy tényleg úgy fogunk kinézni, mintha ránk tapadt volna egy fém flippergolyó. A díszlet is egy az egyben flipperasztal, minden kellékével és poénjával - ezt már láttam, próbáltunk benne két napot.

Hogy ez a Koldusopera mekkora siker! Nem hittük volna.